Zborai Módszer Logó

A magassarkú cipő hátrányai

Elegánsak, gyönyörűek, valószínűtlenül hosszúvá varázsolják a lábadat miközben kiemelik az alakodat.
Csodásan illenek alkalmi és koktélruhákhoz éppen úgy, mint egy farmerhez. Ám – ahogy mondani szokták – a
szépségnek ára van, alig várod, hogy végre levehesd őket. A magassarkú cipőknek – a számtalan
szépségelőnyükön kívül – komoly hátrányai is vannak. Ebben a cikkben ezeket gyűjtöttük össze.

A magassarkú döbbenetes titka

Senki sem tudja ki találta fel a magassarkú cipőt, csak azt, hogy miért. A középkorban még nem volt
csatornarendszer, az emberek (még a szépséges nemes kisasszonyok is) egy edénybe végezték a
kis- és nagyobb dolgukat is, akár a szoba közepén, ez akkor teljesen természetes volt.
Ahogy az is, hogy ezután az éjjeliedények tartalmát az utcára löttyintették. A rengeteg utcára öntött
pisi és kaki több problémát is okozott.
Egyrészt orrfacsaró bűzt. Másrészt mindenféle járványokat. Harmadrészt azt, hogy bármikor
beleléphettek valamibe, vagy ami ennél is rosszabb, az elegáns, uszályos ruhákkal szinte feltöröltték
az utcáról akkor is, ha hintóval érkeztek egy eseményre.
A magassarkú cipőt – eredetileg tehát – nem azért találták ki, hogy a kisasszonyok még szebbek
legyenek, hanem azért, hogy a ruhájuk ne érjen bele az utca mocskába. Persze ez mára
megváltozott.

Mi történik a testeddel, ha magassarkút viselsz?

Rengeteg kutatás foglalkozik azzal, hogy a lehető legkönnyebben és optimálisan járjunk. Tudósok,
podológusok (ők a lábbal és a láb betegségeivel foglalkoznak) és cipőgyártók megszámlálhatatlan
órát töltöttek azzal, hogy a lehető legkönnyebbé és kényelmesebbé (ergonomikusssá) varázsolják a
cipőiket.
A magas sarkú cipőnél ez szinte lehetetlen, ezért a szakemberek egyetértettek abban, hogy a magas
sarkú cipők hatalmas pusztítást végezhetnek a testedben! Amikor magassarkú cipőben jársz, a teljes
súlyod előre tolódik. Ahelyett, hogy egyenletesen oszlana el az egész lábadon, a talpadra / ujjaidra
koncentrálódik. Miért baj ez?
A sarkad mindössze egyetlen csontból áll: normális esetben ez veszi fel a súlyodat, és osztja el azt a
bokádra a talpcsontokra. A lábujjak viszont 21 kisebb csontból állnak, amelyeket inkább rugalmasak,
mint erősek (ezért hajlanak). Ez azt jelenti, hogy egészen egyszerűen az evolúció nem arra tervezte a
lábujjaidat és a bokádat, hogy a súlyod elviselje.

A magas sarkú cipő negatív hatásai

Számos betegséget és fájdalmat okoz a magas sarkú cipő használatára, de összesen négy fő
kategóriába sorolhatjuk őket.

1: Lábfájdalom

A magas sarkú cipők negatív hatásai közül általában a lábfájás az, amit először érezhetünk.
De nem csak a fájó láb miatt kell aggódni. Ha a lábfejedre és a lábujjaidara kényszeríted rá,
hogy átvegyék a súlyodat, nagyobb valószínűséggel alakulnak ki hólyagok, tyúkszemek,
bőrkeményedések, sérült vagy benőtt lábkörmök, kalapácsujjak, sőt, még stressztörés is.
(Amikor a rá nehezedő munkától és tehertől indokolatlanul eltörik a lábujjad például)

2: Egyensúly problémák

Emlékszel, milyen kényelmetlenül érezted magad az első magassarkú cipődben? Nem csoda,
nehéz úgy egyensúlyozni, hogy szinte lábujjhegyen jársz. Különösen nehéz a tűsarkú
cipőkben, amikor a cipő sarka jóval keskenyebb, mint a lábad. Amikor magassarkút viselsz,
eltolódik a tested súlypontja. És minél magasabb a sarok, annál rosszabb a helyzet. Ezt
valószínűleg érezted már akkor, amikor egy egy cipőt „meg kell szokni”, azaz meg kell
tanulnod járni benne. Idővel képes leszel erre, de az izmaid, inaid és az ízületek még mindig
fizikai megterhelésnek vannak kitéve az ilyen természetellenes járás közben. Ráadásul az
egyensúlyvesztés miatt a bokaficam, a botlások és az esések valószínűbbek.

3: Láb- és hátfájás

A lábad nem csak járást szolgálja, hanem az egész testedet tartja a talpad. És – mint azt
bármelyik építész elmondhatja – ha az alapozás sérül, az egész ház veszélybe kerül. Amikor
magas sarkú cipőt viselsz, a tested alsó része előre dől, azért, hogy könnyebben
egyensúlyozz a lábaidon, ami azt jelenti, hogy a felsőtestednek hátra kell dőlnie, hogy ezt
ellensúlyozza. Ez a testtartás (és a folyamatos korrekció) túlzottan megterheli a térdet, a
csípőhajlító izmokat és a hát alsó részét. Idővel az ízületek megfájdulnak, elmozdulnak. Ha
minden nap magassarkút viselsz, az izmaid és az inaid (például az Achilles-ín)
megrövidülhetnek és összehúzódhatnak, ami megnehezíti a járást – még lapos cipőben is!

4: Arthritis

Az, hogy természetellenesen jársz a magas sarkú cipődben később is okozhat gondot. A
magas sarkú cipő sok extra erőt vár a térdedtől és az ízületektől. Amikor ezek az ízületek
keményebb munkára kényszerülnek, gyorsabban elhasználódnak, ami fájdalomhoz, csont
problémákhoz vezethet.

Mi a megoldás?

Megteheted, hogy felváltva hordasz magas sarkút és laposat, az engedi pihenni a lábad. Ahogy azt is
(akár a filmekben), hogy naponta leveszed többször.
Ha a fájdalom állandó és nehezen viselhető, a csontod az izmaid, inaid fájnak, keress fel. Bevált
módszereim vannak arra, hogyan tudom – hosszú távon – is csökkenteni a fájdalmadat.

Az Zborai Tamás Péter képe

Zborai Tamás Péter

Zborai Tamásnak hívnak, csontkovács vagyok, manuálterapeuta. Pontosan abban segítek Önnek, amiért itt van! Eltűntessem a fájdalmát, és akár már egyetlen kezelés után visszaadom a fájdalommentes élet, mozgás örömét.
Az Zborai Tamás Péter képe

Zborai Tamás Péter

Zborai Tamásnak hívnak, csontkovács vagyok, manuálterapeuta. Pontosan abban segítek Önnek, amiért itt van! Eltűntessem a fájdalmát, és akár már egyetlen kezelés után visszaadom a fájdalommentes élet, mozgás örömét.

Oszd meg a bejegyzést másokkal is!

Rólam mondták